Mostanában főleg indiaiak próbálnak illegálisan bejutni Ausztriába

„Május óta 68 ezer illegális bevándorlót tartóztattak fel Ausztria határain” – idézte az MTI Franz Rufot, az osztrák belügyminisztérium közbiztonsági ügyekért felelős főigazgatóját.
„Ez heti mintegy háromezer elfogást jelent, és a szám egyre csak emelkedik”
– mondta.
Többségüket az osztrák-magyar határ közelében tartóztatja fel a rendőrség. A menedékkérők jelentős része afgán, pakisztáni, indiai, szíriai, illetve tunéziai állampolgár.
Az osztrák belügyminisztérium adatai szerint januártól augusztusig 56 ezer menedékkérelmet adtak be Ausztriában.
Gerhard Karner belügyminiszter elmondta, hogy többségében olyanok terjesztettek elő kérelmet, akiknek gyakorlatilag semmi kilátásuk nincs a menekültstátusz megszerzésére. Arányában a legtöbben az utóbbi időben Indiából érkeztek, ügyük szinte reménytelen a miniszter szerint. „Még egyetlen menekültkérelmüket sem bírálták el pozitívan” – mondta a tárcavezető, aki szerint a migránsokat embercsempészek használják ki fejenként 3000-7000 eurót követelve tőlük.
Idén eddig 440 embercsempészt vettek őrizetbe. Karner szerint a tavalyi év egészében volt ennyi őrizetbe vétel. Az idén több mint hétezer embert toloncoltak ki, 60 százalékukat önkéntes alapon.
Ausztria szeptember végétől vezetett be ellenőrzést Szlovákiával közös határán, miután Csehország is úgy döntött, hogy legalább tíz napra visszaállítja az ellenőrzést a Szlovákiával közös határának teljes hosszában.
Miközben a világ az ukrajnai menekültáradatra figyel, a balkáni útvonalon is egyre többen érkeznek: több tízezren próbálnak meg bejutni az Európai Unióba. Gyakran azonban meg kell állniuk a magyar–szerb határ valamelyik településén. Szabadkán a helyiek egyre feszültebbek, és azt mondják: városukból gyakorlatilag menekülttábor lett.