Jair Bolsonaro akár embert is evett volna, derült ki egy új kampányvideóból

2022. október 8. – 16:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Fokozódik a hangulat a brazil elnökválasztás október 30-ai, második fordulója előtt: Jair Bolsonaro jelenlegi elnök és Luiz Inácio Lula da Silva csapnak majd össze. Most újabb, szokatlan fordulatot vett a kampány: Lulaék egy olyan videóval álltak elő, amiben Bolsonaro 2016-ban arról beszélt, hogy kész lett volna embert is enni – írja a Barrons.com.

A kampány új elemét – amit a 444.hu szúrt ki – az exelnök, Lula csapata tárta a választók elé, mikor egy olyan reklámot mutattak be, amiben Jair Bolsonaro arról beszélt egy 2016-os, New York Timesnak adott interjúban, hogy bizonyos esetben akár embert is enne. A videó akkoriban nem keltett különösebb feltűnést, azonban most Luláék kiemelték a közel 80 perces videóból az érdekes részeket.

Bolsonaro elmeséli, hogy látogatást tervezett az Amazóniában élő yanomami törzshöz, akiknél épp haláleset történt.

„Ilyenkor két-három napig főzik a halottat, aztán megeszik banánnal. Meg akartam nézni, amikor megfőznek egy indiánt. Azt mondták, ha odamegyek, akkor ennem kell belőle. Azt mondtam, akkor eszem belőle!”

– mondta Bolsonaro. A látogatás végül elmaradt.

A 444 cikke szerint az idézet akkor nem került be külön a New York Times cikkébe, amiben eleve csak rövid részletek szerepelnek a beszélgetésből. Bolsonaro stábja azóta reagált a most felkapott videóra. Annyit közöltek, hogy szerintük Lula csapata hamisan emeli ki kontextusából az idézetet. Véleményük szerint az elnök azt magyarázta, hogy milyen kemény az élet a dzsungelben, és vannak, akik ilyesmire kényszerülnek. A yanomamik pedig egyszerűen annyit reagáltak a történtekre, hogy nem esznek embert.

A brazil elnökválasztás első fordulója előtt sokáig úgy tűnt, hogy lefutott versenyről van szó: olyan szintű előnyt mutattak Lulának, hogy sokan azt várták, az első fordulóban eldől, hogy bukik Bolsonaro. Azonban a múlt hét vasárnap tartott fordulón kiderült, hogy a közvélemény-kutatók hatalmasat tévedtek: az elnök kikapott, azonban messze nem akkora arányban, mint azt várták. Lula 47,88 százalékot ért el, riválisa pedig a szavazatok 43,68 százalékát kapta. Mivel egyik jelölt sem ért el abszolút többséget, október 30-án második fordulóra kerül sor a két legtöbb szavazatot kapott jelölt között.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!