Az ukrán megyék elcsatolása miatt újabb nyugati szankciókat kap a nyakába Oroszország

2022. szeptember 30. – 19:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb szankciókkal néz szembe Oroszország, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken bejelentette négy ukrán régió annektálását. Több nyugati ország vezetője, köztük Joe Biden amerikai elnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a szankciók kihirdetésével párhuzamosan élesen elítélte Putyin lépéseit, amit „illegálisnak” és „illegitimnek” tekintenek.

Az amerikai szankciók egy része olyan Oroszországon kívüli fedőcégek ellen irányul, amelyeket idén hoztak létre, hogy segítsenek a nagy orosz katonai beszállítóknak kijátszani a már kiszabott szankciókat. Ezenfelül vízumkorlátozásokat jelentettek be több orosz tisztviselő, például az Orosz Nemzeti Bank elnöke ellen, illetve a Kreml vezető tisztségviselőivel szembeni korábbi szankciókat kiterjesztették a feleségeikre és felnőtt gyermekeikre is.

Az Európai Unió is új szankciókat jelentett be, bár ezek egyelőre még nincsenek érvényben, csupán javaslatok az Európai Bizottság részéről, amiket az EU összes tagállamának el kell fogadnia. A csomag tartalmazza a korábban nagy vitát generáló vízumtilalom részleges bevezetését, amelynek értelmében az Oroszországon kívül tartózkodó oroszoknak nem adnának ki vízumot. Ez alól egyebek mellett kivételt képeznének a humanitárius vagy családi okokból jelentkezők.

Ezenfelül Von der Leyen további import- és exportkorlátozásokat szeretne, illetve megtiltaná az uniós állampolgároknak, hogy orosz állami vállalatok vezetőségében üljenek. Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője pedig azt mondta, több mint 1300 személyt fog érinteni az új szankciós csomag.

Az EU és az USA mellett a britek is új szankciókat jelentettek be. A brit kormány honlapja szerint az amerikaiak mellett ők is szankcionálják Elvira Szahipzadovna Nabiullinát, az Orosz Nemzeti Bank elnökét. Szélesítik különböző áruk és szolgáltatások exporttilalmát is, mintegy 700 termékkategória lesz érintett 19 milliárd font értékben.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!