El akarták rabolni, ezért fokozott védelem alá helyezték a belga igazságügyi minisztert

2022. szeptember 25. – 13:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Fokozott védelem alá helyezték Vincent Van Quickenborne belga igazságügyi minisztert, miután közelmúltbeli fenyegetéseket követően az illetékes hatóságok azt az információt szerezték, hogy el akarják rabolni – írja a La Libre Belgique című belga napilap értesülése alapján az MTI.

A lap tájékoztatása szerint csütörtökön két holland rendszámú autóra lettek figyelmesek a miniszer flandriai otthonának közelében. Az autósok és utasaik viszont elmenekültek, miután észrevették, hogy a szomszédok figyelik őket. Péntek reggel a miniszer szomszédja egy, a közlekedést akadályozó, magára hagyott holland rendszámú autóra lett figyelmes. A kiérkező rendőrök egy Kalasnyikov típusú gépfegyvert találtak a csomagtartójában. Feltételezések szerint a gyanúsítottak a miniszter elrablását tervezhették.

Az üggyel összefüggésben három embert szombaton előállítottak Hollandiában, egy további gyanúsított pedig szökésben van. A Hágában elfogott három, 20, 29 és 48 éves holland állampolgár kábítószer-birtoklás miatt ismert a rendőrség előtt, a belga hatóságok kérték a kiadatásukat.

A Le Soir című belga napilap szerint kábítószer-ellenes intézkedések indokolhatják az igazságügyi miniszter elleni fenyegetéseket.

Van Quickenborne a napilapnak nyilatkozva azt mondta, az érintettek a várttal ellentétes hatást fognak elérni. „A helyzet megerősíti azt a meggyőződésemet, hogy folytatnunk kell a harcot, a szervezett bűnözés elleni küzdelmet” – mondta.

Alexander De Croo belga miniszterelnök szombaton közzétett Twitter-üzenetében elfogadhatatlannak nevezte az igazságügyi miniszterrel szembeni fenyegetést. Úgy fogalmazott: „legyen világos: nem fogunk megijedni senkitől. A munka folytatódik”.

Vincent Van Quickenborne a közösségi oldalon azt írta: egy „demokráciában, egy jogállamban soha nem hajolunk meg az erőszakkal szemben. Soha.” Az igazságügyi miniszter elítélte a fenyegetést, és kérte, tartsák tiszteletben családját és magánéletüket. A miniszter a következő napokban nem vesz részt hivatalos programokon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!