Az első részvételi adatok a „népszavazásról”

2022. szeptember 24. – 08:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A donyecki régióban tartott „népszavazáson” pénteken 23,6 százalékos volt a részvételi arány – írja a Guardian. Az információ forrása a TASZSZ orosz állami hírügynökség, ami egy helyi tisztviselőt idézett. Az Interfax orosz hírügynökség pedig azt jelentette, hogy a zaporizzsjai területen a szavazásra jogosultak több mint 20,5 százaléka, Herszonban pedig 15 százaléka „szavazott” pénteken. „Véleményünk szerint ez elég a szavazás első napjára” – idézte a hírügynökség Marina Zaharovát, a herszoni oroszok által felállított választási bizottság vezetőjét.

Az idézőjelek indokoltak: mint korábban mi is megírtuk, állig felfegyverzett katonák kényszerítik a választópolgárokat az urnákhoz, a demokratikus választás látszata sem valósul meg. A Guardian szerint Szerhij Gaidai, Ukrajna luhanszki kormányzója elmondta, hogy Sztarobilszk városában megtiltották a lakosságnak, hogy elhagyják a várost, és az embereket az otthonukból zavarják ki, hogy részt vehessenek a „népszavazáson”. Bilovodszk városában egy vállalat igazgatója közölte az alkalmazottakkal, hogy a szavazás kötelező, és aki nem hajlandó részt venni, azt kirúgják, és a nevét átadják a biztonsági szolgálatoknak.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!