Legalább 81-en haltak meg a kirgiz-tádzsik határmenti harcokban, Putyin felszólította a két országot a mihamarabbi békekötésre

2022. szeptember 19. – 14:29

Másolás

Vágólapra másolva

Miután Tádzsikisztán közölte, hogy 35 tádzsik állampolgár, köztük nők és gyerekek, haltak meg a Kirgizisztánnal folytatott legutóbbi határmenti összecsapásokban, a halálos áldozatok száma legalább 81-re emelkedett – írja az Al Jazeera. A Kirgiz Köztársaság Külügyminisztérium által kiadott hivatalos közleményben az áll, hogy a szeptember 14-től kezdődő összecsapásokban vasárnapig 46 kirgiz állampolgár vesztette életét, 140 megsebesültek, és mintegy 140 ezer embert kellett evakuálni a Tádzsikisztánhoz közeli falvakból.

A két ország pénteken kötött tűzszünetet, de azóta a harcok folytatódtak, és mindkét fél egymást vádolja a megállapodás megszegésével. A kirgizi külügyminisztérium közleményében az áll, hogy a megállapodás ellenére a tádzsik oldalon folytatódott a provokatív ágyúzás, és elfoglalták a Kirgiz Köztársaság Batken régiójának egyes településeit. Azt írják, a tádzsik fél agresszív lépéseivel az egész közép-ázsiai térség destabilizálja, és a Kirgizi Köztársaság mindent megtesz annak érdekében, hogy visszaverje Tádzsikisztán támadásait, amelyek egyetlen célja idegen területek elfoglalása és Kirgizisztán szuverenitásának megsértése. A közlemény szerint a kirgiz oldalon fotókkal, videókkal is tudják bizonyítani a tádzsiki katonák támadását, a kirgizi köztársaság területén elkövetett bűncselekményeket.

Kirgizisztán és Tádzsikisztán is volt szovjet ország, és ma az Oroszország vezette Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének tagjai. A két ország között rendszeresen vannak feszültségek, amit az orosz elnök Vlagyimir Putyin sem hagy szó nélkül. Az elnök legutóbb vasárnap szólította fel az országokat arra, hogy ne engedjék, hogy a konfliktusok tovább eszkalálódjanak, és tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy a kialakult helyzetet mielőbbi megoldják kizárólag békés, politikai és diplomáciai eszközökkel. Ezt a javaslatot teszi a Kirgiz Köztársaság Külügyminisztériuma is a hivatalos közleményben.

A két ország közötti konfliktus az Al Jazeera cikke szerint már 2021-ben is eszkalálódott, akkor legalább 50 ember vesztette életét a határmenti harcokban.





Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!