Meghalt Iréne Papas színésznő, a Zorba, a görög sztárja

2022. szeptember 14. – 14:31

Másolás

Vágólapra másolva

96 éves korában meghalt Iréne Papas, a Zorba, a görög és a Navarone filmekből ismertté vált görög színésznő – írja az MTI.

A 96 éves színésznő egészségügyi állapota az utóbbi időben nagyon leromlott, de a mostani közleményből nem derül ki, hogy pontosan mi okozta a halálát. Iréne Papas Athénban végezte tanulmányait, majd 1948-ban lépett először színpadra. Az ötvenes évektől szerepelt filmekben, de sztárrá az 1964-es Zorba, a görög című filmmel vált, amelynek címszerepét Anthony Quinn játszotta.

Iréne Papas sok évtizedes pályafutása alatt mintegy nyolcvan produkcióban szerepelt, köztük a Navarone ágyúi, Az üzenet, az Elektra és az Antigoné című filmekben is. Olyan neves színészek mellett játszott, mint Richard Burton, Kirk Douglas, James Cagney és Jon Voigt. Az 1968-ban bemutatott, a magyar tévében is nagy sikerrel vetített Odüsszeia című sorozatban ő játszotta Pénelopét. Énekesnőként szintén sikeres volt. Több alkalommal dolgozott együtt az Oscar-díjas görög zeneszerzővel, Vangelisszel is.

Alakításait számos díjjal ismerték el, 1961-ben elnyerte a legjobb színésznő trófeáját a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, 2009-ben pedig Arany Oroszlán-életműdíjat kapott a Velencei Filmfesztiválon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!