Ezek voltak a legfontosabb hétfői fejlemények

2022. szeptember 13. – 07:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva
  • Folytatódott az ukrán ellentámadás, az ukrán csapatok újabb területek fölött szerezték vissza az irányítást Harkiv megyében. Az ukrán védelmi miniszter szerint ezzel elkezdődött a háború harmadik szakasza.
  • Az ukrán sikerek után az orosz propagandán is repedések jelentek meg: korábban nehezen elképzelhető módon az orosz médiában is szó esett a katonai kudarcokról.
  • A Kreml ennek ellenére továbbra is azt kommunikálja, hogy Oroszország el fogja érni a katonai céljait Ukrajnában. Az ukránok védelmi miniszter szerint pedig fel kell készülniük az orosz ellencsapásra.
  • Közben orosz rakétatámadások miatt több millióan maradtak áram, gáz és víz nélkül Kelet-Ukrajnában.
  • A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója bizakodó: Rafael Grossi szerint mindkét fél nyitottnak tűnik a javaslatukra a zaporizzsjai atomerőmű körüli biztonsági övezet létrehozásáról.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!