Kórházba került a Balkán mészárosának is nevezett Ratko Mladić

2022. szeptember 10. – 12:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kórházba vitték a háborús bűnökért elítélt Ratko Mladić tábornokot. Bosznia-Hercegovina szerb hadseregének volt parancsnoka tüdőgyulladással és szívzörejekkel került kórházba Hágában – írja az MTI Mladić fiának közlése alapján.

Darko Mladić a TASZSZ orosz hírügynökségnek azt mondta, hogy a tábornok állapota súlyos. Általános gyengeség tüneteivel került kórházba, tüdőgyulladást állapítottak meg nála. Szíve legyengült, szívzörejek jelentek meg – tette hozzá.

A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) 2017 novemberében hirdetett ítéletet Ratko Mladić ellen a délszláv háború idején a bosnyákok ellen elkövetett etnikai tisztogatás ügyében. Mladić vezetésével a boszniai szerb hadsereg 1995 júliusában előre kitervelten és módszeresen mészárolt le mintegy 8700 bosnyákot, főleg férfiakat és fiúkat Srebrenicában. A cél a muszlim közösség kiirtása volt.

A délszláv háborús bűnöket kivizsgáló törvényszék több ítéletében népirtásnak minősítette a boszniai szerb erők gyilkosságsorozatát. A történteket a második világháború óta Európában elkövetett legszörnyűbb mészárlásnak tartják. Az 1992-1995-ös délszláv háborúban mintegy százezren vesztették életüket, és több mint egymillió embernek kellett elhagynia otthonát.

A háborúért felelős személyek tárgyalását a hágai Nemzetközi Törvényszéktől, az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmus (​​International Residual Mechanism for Criminal Tribunals, röviden MICT) vette át 2017-ben. A MICT tavaly júniusban elvetette a népirtás, valamint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt 2017-ben elítélt Ratko Mladić fellebbezését, és megerősítette a Balkán mészárosának is nevezett volt boszniai szerb hadseregparancsnok életfogytig tartó szabadságvesztését elrendelő ítéletet.



Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!