Egy férfi állítja, balesetben veszítette el a lábszárát, a rendőrség szerint fűrésszel vágta le

2022. szeptember 10. – 20:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy amerikai bicikliépítő, Dillen Maurer szeptember negyedikén elveszítette az egyik lábát. A férfi és a felesége azt állította, hogy egy cserben hagyásos gázolás áldozata lett, akkor veszítette el lábának lábszár alatti részét. Az új-mexikói rendőrség azonban kételkedik ebben, és a hatóság szerint a férfi önmagának vágta le a lábát – derült ki a Guardian cikkéből.

A feleség, Jenn Maurer egy adománygyűjtő oldalon azt közölte, hogy a férje önmaga hívta a mentőket, és szorította el az ereit egy, a táskájából kiszedett övvel, vagyis az életmentést önmaga kezdte el. Nem emlékezett semmire, mert olyan gyorsan történt minden.

Amikor a nő felhívta a seriff irodáját, azt a tájékoztatást kapta, hogy az ügyet már lezárták, szerintük nem történt baleset, hanem a férje láncfűrésszel levágta a lábát, ezért olyan szabályos a vágás nyoma.

Ezenkívül arra alapozták még a véleményüket, hogy a rendőrségi vizsgálat a házuktól 600 méterre talált vérnyomokat, és azt állapították meg, hogy a férfi kerékpárja a garázsban volt, nem vitte el onnan.

A házaspár tagadta az öncsonkolást, azt ugyanakkor elismerték, hogy a férfinak egy középiskolai fejsérülése után vannak emlékezetkiesései. Jenn Maurer reméli, hogy jelentkezik egy szemtanú, aki alá tudja támasztani férje állításait. A kórházi számlákat a házaspárnak kell állnia.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!