Hat év börtönt kap a hollywoodi producer, aki több mint 30 millió dollárt csalt ki egy befektetési cégtől

2022. szeptember 10. – 10:13

frissítve

Hat év börtönt kap a hollywoodi producer, aki több mint 30 millió dollárt csalt ki egy befektetési cégtől
William Sadleir beszédet mond a Film Finance Forum East rendezvényén 2010. szeptember 15-én a New York-i Metropolitan Hotelben – Fotó: Getty Images/ Henry S. Dziekan III.

Másolás

Vágólapra másolva

Hat év börtönbüntetésre ítélték William Sadleir hollywoodi producert, miután több mint 30 millió dollárt (közel 12 milliárd forintot) csalt ki a világ egyik vezető befektetési vállalatától, a BlackRock Multi-Sector Income Trusttól – olvasható a Bloomberg honlapján.

Sadleir idén januárban vallotta be, hogy a vállalattól kapott 75 millió dollár egy részét nem saját filmgyártó és forgalmazó cégébe, az Aviron Csoportba fektette. A Bloomberg azt írja, hogy a producer cége olyan filmek gyártásában és forgalmazásában vett részt, mint a 2013-as A hívás vagy a 2018-ban megjelent Hívatlanok 2 – Éjjeli préda című horror.

Az ügyészek szerint Sadleir azt ígérte, hogy a vállalattól kapott pénz egy részét befekteti a GroupM Worldwide reklámügynökségbe, miközben valójában 25 millió dollárt különített el egy általa létrehozott fiktív cégbe. A pénz másik részét pedig arra használta fel, hogy vásároljon egy hét hálószobás Beverly Hills-i villát, egy Tesla Model X-et és még egy magánrepülőt is bérelt.

Mikor a BlackRock a befektetésről érdeklődött Sadleir saját cégénél, a producer úgy rázta le a vállalat embereit, hogy az Aviron egyik női reklámszakemberének adta ki magát, és azt állította, hogy szülési szabadságon van. A producer egyszer aláírást is hamisított annak érdekében, hogy hozzájusson 3 millió dollárhoz, amit a BlackRock az Aviron-befektetés biztosítására használt fel.

Az ítéletet Paul A. Engelmayer kerületi bíró mondta ki Manhattanben pénteken. A bíróság a 68 éves producert 32 millió dollár kártérítésre kötelezte. Sadleir ügyvédje azt nyilatkozta, hogy a producer nyilvánvalóan csalódott az ítélet miatt, de elfogadja azt.



Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!