Zelenszkij: Oroszország minden európai polgár normális életét meg akarja semmisíteni

2022. szeptember 4. – 20:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Oroszország minden európai polgár normális életét meg akarja semmisíteni – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a szokásos szombati beszédében.

(Oroszország) „szegénységgel és politikai káosszal próbál támadni ott, ahol még nem tud rakétákkal támadni”

– mondta Zelenszkij szokásos szombati beszédében, amelyet nem sokkal azután tartott, hogy Oroszország bejelentette: nem nyitja meg az Európába vezető Északi Áramlat gázvezetéket a tervezett időpontban. Zelenszkij szerint „ezen a télen Oroszország határozott energetikai támadásra készül minden európai ellen”. Az ukrán elnök úgy látja: ez ellen csak az európai országok közötti egység nyújthat védelmet.

Európa azzal vádolja Oroszországot, hogy az ukrajnai konfliktus közepette a gázszállításait Európa zsarolására használja, amit Moszkva tagad. Az energiaárak az egekbe szöktek, és a szűkös szállítások tovább növelhetik a költségeket azóta, hogy Oroszország február 24-én megtámadta Ukrajnát. Az ellátási zavarok által leginkább érintett országok egyike, Németország vasárnap 65 milliárd eurós (több mint 26 ezer milliárd forintos) segélycsomagot jelentett be az energiaválság veszteseinek megsegítésére. (BBC)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!