Lemondott a portugál egészségügyi miniszter, miután meghalt egy terhes turista

2022. augusztus 31. – 09:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kedden lemondott Marta Temido, Portugália egészségügyi minisztere, miután egy 34 éves indiai nő életét vesztette, mert nem tudták fogadni az egyik lisszaboni kórház szülészetén, írja a BBC. A nőt ezért egy másik kórházba szállították, útközben, szívmegállás következtében vesztette életét, a kisbabáját császármetszéssel hozták világra.

Az MTI beszámolója szerint Portugáliában nyáron az orvoshiány miatt több kórház csökkentett létszámra állt át, néhány szülészeti osztályt pedig be kellett zárni. Bár Temido a járvány idején a kormány egyik legnépszerűbb tagja volt, az utóbbi időben az orvoshiány miatt az ellenzék több alkalommal bírálta a 48 éves tárcavezetőt.

A portugál Lusa hírügynökség szerint Portugália miniszterelnöke, António Costa azt mondta, az indiai nő halála „az utolsó csepp volt a pohárban”, amely Temido lemondásához vezetett.

A portugál szülészeti osztályokon tapasztalható munkaerőhiány miatt az utóbbi hónapokban több osztályt bezártak, vagy csökkentették a kapacitásukat, emiatt sok vajúdó nő kényszerült a kockázatos átszállításra.

A várandós turistát a lisszaboni Santa Maria Kórházból – Portugália legnagyobb kórházából – küldték el, mert megtelt a szülészeti osztály, és nem tudták fogadni. Szállítás közben lett rosszul, egészséges kisbabáját sürgősségi császármetszéssel hozták világra. A nő halálának ügyében vizsgálatot indítottak – közölték a hatóságok.

Temido 2018 óta volt az egészségügyi miniszter, lemondását António Costa miniszterelnök elfogadta, utódját később nevezik ki.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!