Az USA hárommilliárd dolláros segélyt küld Ukrajnának

2022. augusztus 23. – 20:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hat hónapja tart a háború, ezért az Amerikai Egyesült Államok is hosszútávú stratégiával készül az elhúzódó háborúra. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a jövőben növelhetik az Európában állomásozó amerikai katonák számát, másrészt három milliárd dolláros segélyt nyújtanak Ukrajna számára, hogy növeljék és korszerű felszereléssel láthassák el haderejüket, írja amerikai tisztviselők beszámolói alapján az AP.

A csomag részleteit várhatóan szerdán jelentik be, amikor a háború a hatodik hónapba lép, Ukrajna pedig a függetlenség napját ünnepli.

A támogatásból drónokat, fegyvereket és egyéb felszereléseket finanszírozhatnak majd.

Az AP-nek nyilatkozó tisztviselők szerint a korábbi segélycsomagoktól eltérően az új támogatás célja kifejezetten az, hogy segítse Ukrajnát közép- és hosszú távú védelmi pozíciójának megerősítésében.

Az Egyesült Államok mellett Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is a szövetség hosszútávú támogatásáról biztosította Ukrajnát.

„Hosszú távon fenn kell tartanunk Ukrajna támogatását, hogy Ukrajna szuverén, független nemzetként érvényesüljön” – mondta az Ukrajna által szervezett, a Krímről szóló virtuális nemzetközi konferencián.

A konferencián Zelenszkij ukrán elnök is részt vett, beszédében ígéretet tett arra is, hogy a háború a Krím-félsziget visszafoglalásával fog véget érni.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!