Madarakkal ütközött a Wizz Air Budapestre induló járata, vissza kellett fordulnia

2022. augusztus 22. – 18:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnap madárrajjal ütközött felszállás közben a Wizz Air Eindhovenből Budapestre induló járata, ezért a repülőgép visszafordult – válaszolt a Telex kérdéseire a légitársaság.

Vasárnap este egy holland lapban jelent meg egy cikk az esetről. A Wizz Air válaszából kiderült, hogy a madarak megrongálták a gumiabroncsokat, ezért szállt le a gép. A mérnökök azonnal elkezdték a javítási munkákat, de tegnap már nem tudták befejezni, így a Wizz Air áttette a járat indulását hétfő 17:30-ra, amiről a cég szerint sms-ben és emailben tájékoztatták az utasokat.

„Az utasoknak a köztes időben a földi kiszolgáló személyzet szállást foglalt, és intézte a szállításukat is. (…) a járat átütemezéséből fakadó önállóan foglalt szállás- és egyéb költségek visszatérítését az érintett utasok a Wizz Air felületein vagy ügyfélszolgálatánál tudják igényelni a számlák másolatának bemutatásával

– írta a légitársaság.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!