A Jangce egyes szakaszai is kiszáradtak a brutális kínai aszályban

2022. augusztus 22. – 09:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Rekordméretű aszály sújtja a Kínai Népköztársaság több vidékét is, emiatt számos folyó teljesen kiszáradt. Bizonyos részeken eltűnt a víz Ázsia legnagyobb folyójából, a 6300 kilométer hosszú Jangcéból is.

Kína délnyugati részére pénteken hőségriasztást adtak ki egy elhúzódó hőhullám miatt, és a meteorológusok szerint ez el is tart szeptemberig, addig nem várható enyhülés.

A környék lakói mellett ez a helyi iparnak is óriási csapás, hiszen Szecsuan tartományban az elhasznált energia több mint 80 százalékát vízerőművek biztosítják, amik most a folyók alacsony vízállása miatt többnyire nem is működnek. Az erőművek tározóiban lévő vízmennyiség a szárazság miatt a felére csökkent, miközben a nyári időszakban 25 százalékkal nőtt az áramfelhasználás a tartományban.

A Jangce medre Csungkingnál – Fotó: Str / AFP or licensors
A Jangce medre Csungkingnál – Fotó: Str / AFP or licensors

A súlyos helyzet miatt több helyi gyár is kevesebb áramot kap, és a lakossági felhasználásban is korlátozásokat vezettek be. Sajtóhírek szerint a Toyota, a Foxconn és Tesla is azok között van, akiknek korlátozniuk kellett a termelést helyi gyáraikban az energiahiány miatt.

A Jangce a világ egyik legnagyobb folyója, több mint 400 millió ember számára biztosít ivóvizet, és Kína legfontosabb hajózási útvonalaként a nemzetközi kereskedelemben is felbecsülhetetlen a szerepe. Mivel bizonyos szakaszai az alacsony vízállás miatt hajózhatatlanok, ez várhatóan a nemzetközi kereskedelemben is éreztetni fogja a hatását. (Guardian)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!