Ingyenes nyálteszttel keresik a fiataloknál a rákra hajlamosító géneket Ausztráliában

2022. augusztus 22. – 12:14

frissítve

Ingyenes nyálteszttel keresik a fiataloknál a rákra hajlamosító géneket Ausztráliában
Fotó: Monash University

Másolás

Vágólapra másolva

A világ első preventív DNS-szűrését indítja el Ausztrália, a rák- és szívbetegségek kockázatát akarják kiszűrni több mint tízezer résztvevőnél – írja az MTI.

A Monash Egyetemen megvalósuló országos projekt lehetővé teszi, hogy a fiatalok ingyenes nyáltesztek segítségével tudják meg, fennáll-e náluk bizonyos rákos megbetegedések vagy szívbetegségek fokozott kockázata.

A szűrővizsgálatokon legalább tízezer, 18–40 év közötti fiatalt szűrnek ilyen fokozott kockázatú génmutációkra. A résztvevőknek egy honlapon kell feliratkozniuk a vizsgálatra, majd ezután tudják nyálmintájukat elküldeni.

A rákos megbetegedések szempontjából fokozott kockázatú gén lehet a BRCA1 és BRCA2 génmutáció, amely a nőknél az örökletes emlő- és petefészekrák fokozott kockázatát, a férfiaknál a mell- és prosztatarák kockázatát veti fel. A vizsgálat azért is fontos, mert a kiszűrt szülők gyerekei is örökölhetik a génmutációkat.

A másik vizsgált mutáció a Lynch-szindróma, amely a vastagbél- és végbélrák, az endometriumrák és más gyomor-bélrendszeri daganatos betegségek kockázatát növeli.

A kutatók szerint bebizonyosodott, hogy korai beavatkozásokkal mindkét esetben csökkenthető a rákos megbetegedés kockázata. Korai beavatkozásnak számít az éves szűrővizsgálatokon való részvétel 30 éves kortól, valamint a kockázatcsökkentő műtét lehetősége.

A projekt vezetője, Paul Lacaze, a Monash Egyetem docense azt mondta:

„A genetikai vizsgálat nem elég pusztán a családi kórelőzmény alapján, ugyanis az általános populációban a magas kockázatú, veszélyeztetett emberek akár 90 százalékát nem azonosítja a jelenlegi, családtörténeten alapuló tesztelés.”

A teszt a szívbetegségek kockázatát is ellenőrzi, összpontosítva a családi hiperkoleszterinémiára vagy „genetikailag magas koleszterinszintre”, amely már fiatal korban a szívbetegségek magas kockázatát eredményezheti. A kutatók előrejelzése szerint 75 emberből egynél magas az ilyen betegségek kockázata, nekik további szakértői konzultációkat, rendszeres vizsgálatokat és szűréseket ajánlanak.

Jane Tiller, a projekt társvezetője azt mondta:

„Ha ez a megközelítés sikeres lesz, igen jelentősen javíthatja a genetikai vizsgálatokhoz való hozzáférést, és számtalan életet menthet meg.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!