Khaby Lame, a világ egyik leghíresebb tiktokere végre megkapta az olasz állampolgárságot

2022. augusztus 17. – 19:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Átvette az olasz állampolgárságát igazoló papírjait Khaby Lame, szenegáli származású tiktoker, aki a platform legnépszerűbb olaszországi felhasználója – számolt be a Guardian.

A 22 éves Khaby Lame egyéves kora óta Olaszországban él, olaszul beszél, ott járt iskolába, de mostanáig nem kapta meg az állampolgárságot. Miután a TikTokon világsztár lett, problémája ráirányította a figyelmet azokra is, akik ugyan nem olyan híresek, mint ő, de hasonló cipőben járnak: 877 ezer olyan gyerek jár az olasz iskolákba, akik olaszul beszélnek, olaszként nőnek fel, de nem olasz állampolgárok.

Ennek egyik oka, hogy 18 éves kor előtt a jelenlegi szabályok szerint nem lehetséges megkezdeni az állampolgárrá válás folyamatát.

Lame példájának köszönhetően az illetékes hatóságok ígéretet tettek rá, hogy egyrészt egyszerűsítik, másrészt felgyorsítják az állampolgárság elnyerésének folyamatát. Maga Khaby pedig a Twitteren azt a választ kapta az olasz belügyi államtitkártól, hogy ne aggódjon, az ügye már folyamatban van, hamarosan értesítik az eskütétellel kapcsolatban.

A jelek szerint ez mostanra meg is történt, a 150 millió követővel rendelkező Lame eskütétele a YouTube-ra is felkerült:

Khaby Lame egyébként egészen egyszerű kontenttel tarol a közösségi médiában: megtekint egy éppen felkapott házi praktikát, okosnak tűnő trükköt bemutató videót, majd ugyanarra (az általában nem is létező) problémára egy sokkal kézenfekvőbb, gyorsabb, olcsóbb megoldást mutat. Mindezt némán teszi, jellegzetes mimikáját és kézmozdulatait imádják az emberek. Valószínűleg az olvasók nagy része is találkozott már a videóival, maximum nem ismerte Khaby Lame nevét. Munkásságának egy jellemző példája:

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!