Kiabálva, lökdösve menekültek az emberek egy sanghaji IKEA-ból, miután Covid-gyanú miatt elrendelték az épület lezárását

2022. augusztus 16. – 10:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy sanghaji IKEA-ban pánikba esett vásárlók rohantak az üzlet kijáratai felé szombaton, miután az egészségügyi hatóságok elrendelték az áruház bezárását, mert gyanús volt, hogy egy koronavírus-fertőzött is tartózkodik az épületben – írja a CNN. Kína továbbra is zéró toleranciával küzd a koronavírus-járvány ellen. Ez azt jelenti, hogy bárhol, akár éttermekben, edzőtermekben, irodákban és üzletekben is elrendelhetik az azonnali, teljes lezárást, ha felmerül a gyanú, hogy olyan ember tartózkodik az adott helyen, aki koronavírus-fertőzött vagy korábban fertőzöttel érintkezett.

Az emberek egymást nem kímélve, lökdösődve és kiabálva próbáltak kijutni az épületből, a kaotikus jelenteket többen is videóra vették. A BBC cikke azt írja, hogy több videón az is látszik, hogy az őrök egy ponton bezárták az ajtókat, a tömeg azonban kinyitotta őket, és ott próbáltak menekülni:

Vasárnap Zhao Dandan, a sanghaji egészségügyi bizottság igazgatóhelyettese egy sajtótájékoztatón azt mondta, hogy azért kellett az áruház hirtelen lezárását elrendelni, mert olyasvalaki is tartózkodott az épületben, aki korábban egy Covid-pozitív hatéves kisfiúval érintkezett. Az igazgatóhelyettes azt mondta, hogy az üzletet és a környékét is lezárták, és azoknak, akik a gyanús eset idején bent jártak, két napig karanténban kell maradniuk, amit egy ötnapos megfigyelés is követ.

A BBC cikke a Shanghai Dailyre hivatkozva, azt írja, hogy vasárnapra a hatéves fiú 400 közeli kapcsolatát sikerült felkutatni, és 80 000 embert rendeltek be PCR-tesztre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!