Legalább negyvenen meghaltak, mikor kigyulladt egy kairói kopt keresztény templom

2022. augusztus 14. – 15:17

frissítve

Legalább negyvenen meghaltak, mikor kigyulladt egy kairói kopt keresztény templom
A sűrűn lakott Imbaba negyedben található Abu Sifin kopt keresztény templomban legalább negyven ember vesztette életét, amikor tűzvész pusztított a vasárnapi mise alatt 2022. augusztus 14-én – Fotó: Khaled Desouki / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A jelentések szerint legalább 41 ember, köztük gyerekek is életüket vesztették, amikor tűz ütött ki egy kairói kopt keresztény templomban – írja a SkyNews. A Imbaba negyedben lévő kopt Abu Sifin templomban ötezer hívő gyűlt össze vasárnap reggel, mikor az épület második emeletén lévő légkondicionáló meghibásodott és kigyulladt. A halottak számát az egészségügyi jelentésekre hivatkozva az ország kopt egyháza közölte.

A szerencsétlenség egyik túlélője, Yasir Munir arról számolt be, hogy amikor az emberek meglátták a füstöt, elkezdtek lefelé szaladni. Rohanás közben azonban sokan egymásra estek, és a tűz a templom egyik bejáratát is elzárta, a bent ragadt tömeg pedig pánikolni kezdett. A füstöt egy nagyobb csattanás követte, majd lángokat láttak az ablakban.

A lángoló templomról videófelvételek is készültek, amit többek között a BBN Newsroom is megosztott Twitteren:

Egyiptom elnöke, Abdel Fattah el-Szíszi elnök a tragédia után telefonon beszélte II. Teodor kopt keresztény pápával, hogy részvétet nyilvánítson az tűzben elhunyt áldozatokért.

A vasárnapi tűzvész az utóbbi évek egyik legsúlyosabb tragédiája volt Egyiptomban. Tavaly márciusban egy Kairó melletti ruhagyár gyulladt ki, amiben tűzben 20 ember meghalt és 24-en megsérültek.



A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!