Gyilkossági kísérlet miatt emeltek vádat Salman Rushdie támadója ellen

2022. augusztus 13. – 18:38

Másolás

Vágólapra másolva

Gyilkossági kísérlet miatt vádat emeltek Hadi Matar ellen, aki egy New York-i pódiumbeszélgetésen megkéselte Salman Rushdie indiai születésű brit-amerikai írót – írja az MTI. A New York-i ügyészség közleményében azt írta: vizsgálják, milyen tervezés és előkészületek előzték meg a támadást, és lehet-e bővíteni a vádpontokat.

A hatóságok Matar közösségi oldalakon folytatott tevékenységének átvizsgálása során arra jutottak, hogy a férfi szimpatizált a síita szélsőségességgel és az iráni Forradalmi Gárdával. Matar egyébként Kaliforniában született, és nemrég költözött New Jerseybe. A támadáskor hamis jogosítvány volt nála. Pontos indítékát egyelőre nem tudni.

Rushdie-t a fején és a hasán érték a késszúrások. A 75 éves írót máj-, ideg- és szemsérülésekkel vitték kórházba, egyik szemét valószínűleg el fogja veszíteni – közölte az ügynöke, Andrew Wylie. Rushdie jelenleg lélegeztetőgépen van.

Salman Rushdie ellen 1989-ben Irán akkori legfőbb politikai és vallási vezetője, Khomeini ajatollah fatvát adott ki, amelyben a megölésére szólított fel az Iránban istenkáromlás miatt betiltott könyve, a Sátáni versek miatt. Rushdie fejére több millió dolláros vérdíjat tűztek ki, így évekig bujkálnia kellett.

Irán hivatalosan nem reagált a Rushdie elleni merényletre, de állami befolyás alatt álló, keményvonalas lapok méltatták a támadót. „Ezernyi gratuláció annak a bátor és kötelességtudó embernek, aki megtámadta a hitehagyott és gonosz Salman Rushdie-t New Yorkban” – írta a Kajhán című iráni lap, melynek főszerkesztőjét a legfőbb vallási és politikai vezető nevezi ki. A lap hozzátette: „meg kell csókolni annak a kezét, aki kitekeri Isten ellenségeinek a nyakát”. A Vatan Emrúz című lap Kés Salman Rushdie nyakában címmel számolt be a támadásról, a Horaszán című napilap pedig azt írta, hogy „a sátán úton van a pokolba”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!