Észak-Korea bejelentette, hogy legyőzte a Covidot

2022. augusztus 13. – 07:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kim Dzsongun észak-koreai diktátor bejelentette, hogy az országa legyőzte a koronavírus-járványt, ezért eltörlik a kötelező maszkviselést és egyéb korlátozó intézkedéseket. Észak-Korea hivatalosan csak idén májusban jelentette be, hogy a járvány elérte az országot, és nagyon kevés információt adott ki a helyzetről. Nem tudni, hány embert ért el a fertőzés, és hányan haltak meg – egyetlen adatot adtak csak ki az egészségügyi hatóságok, hogy hány lázas beteget regisztráltak (4,77 milliót összesen).

Ahogy az Észak-Koreában gyakorlatilag mindennel lenni szokott, elég homályos, hogy valójában mi történt, és mi a helyzet. Nem tudni, van-e bármilyen oltási program, illetve hogy mivel, és mennyit tesztelnek. A hivatalos bejelentés szerint lezárásokkal, hazai fejlesztésű gyógyszerekkel, illetve „a szocializmus erejével” győzték le a vírust.

Kim Dzsongun egyébként az országban megjelent járványért Dél-Koreát teszi felelőssé, és „halálos erejű válaszcsapást” helyezett kilátásba beszédében – amiben fel is szólította a népét, hogy tartózkodjanak a délről érkező „abnormális dolgoktól”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!