Több tízezer ember vett részt a cseh fővárosban tizedik alkalommal megtartott Prague Pride-on. Az előző két évben a koronavírus-járvány miatt a rendezvény elmaradt. A szervezők szerint a fesztivál mintegy 150 programjára több mint százezren látogattak el a héten, írja az MTI.
A Prague Pride rendezői szerint a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) közösség szombati menetébe 40-45 ezren kapcsolódtak be, ami a korábbi éveknél magasabb részvételt jelent.
A cseh rendőrség 30 ezerre becsülte a résztvevők számát. Közölték azt is, hogy kora délutánig a rendezvény problémák nélkül zajlott le. A szervezők szerint a résztvevők mintegy 30-40 százaléka külföldről érkezett, a menetben magyar csoportokat is látni lehetett.
A színes, karneváli menetben, amelyet a Cseh Sajtóiroda (CTK) internetes csatornáján élőben közvetített, szolidaritásuk jeléül cseh politikusok – többek között a Cseh Kalózpárt, a Zöldek Pártja, a Polgármesterek és Függetlenek Pártja (STAN), az ellenzéki ANO mozgalom, valamint a Fiatal Szociáldemokraták képviselői – is megjelentek. Zdenek Hrib, Prága kalózpárti főpolgármestere, aki védnökséget is vállalt az egyhetes rendezvény felett, a menet élén haladt. A prágai polgármesteri hivatalok épületein egy hete szivárványos zászlók lobognak.
A Prague Pride-ot idén is tucatnyi prágai diplomáciai képviselet biztosította támogatásáról. A menetben is voltak diplomaták.
A Szent Vencel-szobornál és a felvonulás útvonalán néhány helyen keresztény aktivisták transzparensekkel tüntettek a melegek és a leszbikusok ellen, de ezúttal, a korábbi évektől eltérően, semmiféle ellenrendezvény nem volt.