Négyszer gyorsabban melegszik az Északi-sarkvidék, mint a Föld más részei

2022. augusztus 12. – 10:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A finn meteorológiai intézet kutatói kimutatták, hogy az elmúlt 43 évben az arktiszi régióban a globális átlaghoz képest majdnem négyszer nagyobb volt a felmelegedés mértéke a klímaváltozás miatt – írta az MTI. A kutatók szerint az Északi-sark körüli vizek bizonyos területeken akár hétszer gyorsabb is lehet a felmelegedés a bolygó más részeihez képest.

Mika Rantanen, a Communications Earth and Environmen című szaklapban megjelent tanulmány vezető szerzője felhívta a figyelmet arra, hogy az úgynevezett poláris hatást a korábbi klímamodellek alábecsülték.

Eddig azzal számoltak, hogy az Északi-sarkvidéken az említett hatás miatt kétszer gyorsabb lehet a felmelegedés, mint másutt a Földön.

Norvég kutatók korábban arról számoltak be, hogy 1971 és 2019 között az arktiszi régióban 3,1 Celsius-fokkal melegedett a felszín, ez majdnem háromszorosa a globális átlagnak. A finn kutatók szerint az úgynevezett poláris hatás az emberi tevékenység által okozott klímaváltozás mellett a hosszan tartó, természetes éghajlati ingadozások miatt erősödött az elmúlt 43 évben, az adatok mérésének kezdete óta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!