Bőrszínük és nevük miatt diszkrimináltak vendégeket a francia Riviérán egy civil szervezet szerint

2022. augusztus 8. – 20:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A francia SOS-Racisme nevű civil szervezet rasszizmusellenes aktivistái az 1990-es évek óta szerveznek titkos akciókat, hogy minél több információt és bizonyítékot gyűjtsenek arról, hogy a rasszizmus és a diszkrimináció hogyan és milyen formában van jelen a mindennapjainkban. Idén a csoport a dél-franciaországi Côte d’Azur privát strandjaira látogatott el, ahol az aktivistáik arra voltak kíváncsiak, hogyan fogadnak különböző származású embereket és párokat a strandokon és szórakozóhelyeken. A csoport rejtett kamerás felvételeket is készített arról, milyen fogadtatásban részesültek a velük együtt dolgozó párosok.

A Guardian azt írja, hogy több párost ért diszkrimináció a ruházatuk, megjelenésük, származásuk, bőrszínük vagy nevük miatt. Volt, aki azért nem tudott napozóágyat foglalni, mert külföldi nevet akart megadni. Volt olyan páros is, akik ezt kijátszva, a második próbálkozás alkalmával már francia nevet adtak meg, és így sikerült ágyat foglalniuk valamelyik exkluzív strandon. Beszámoltak még egy olyan esetről is, amikor az egyik párost a strand alkalmazottai azzal küldtek el, hogy minden ágyuk foglalt, és ezért nem kaphatnak napozóágyat. Ám érdekes módon a sorban utánuk következő fehér pár ugyanezzel a kéréssel fordult a személyzethez, és ők rögtön a tengerhez közel kaptak helyet.

Az SOS-Racisme aktivistái azt állítják, hogy a Juan-les-Pins-i és antibesi magánstrandok egyharmada jogellenes módon diszkriminál bizonyos vendégeket. Hasonlóan Marseille és Aix-en-Provence legtöbb szórakozóhelyéhez, a két városban bejárt klubok kétharmada a csoport szerint származás alapján válogat a vendégek között. A szervezet a rejtett kamerás felvételeket más bizonyítékokkal együtt átadta ügyvédeknek, akik készek jogi lépéseket tenni az ügyekben.

Az Emberi Jogok Nemzeti Tanácsa (CNCDH) nevű francia kormányzati szervezet múlt hónapban tett közzé egy rasszizmusról szóló jelentést, ami szerint a francia társadalom egyre toleránsabbá válik. A bizottság főtitkára, Magali Lafourcade szerint az idén mérték az eddigi legmagasabb toleranciaindexet, ugyanakkor azt is hozzátette, hogy bizonyos közösségekkel, például a muszlimokkal és a romákkal szemben még mindig nagyon sok az előítélet.

A bizottság szerint Franciaországban évente mintegy 1,2 millió ember esik áldozatul valamilyen rasszista indíttatású bántalmazásnak, miközben a bíróságokon mindössze ezer ítélet születik évente ilyesfajta bűncselekmények miatt. Ez gyakran annak tudható be, hogy az áldozatok a legtöbb esetben nem tesznek feljelentést.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!