Letartóztatták a Rio de Janeiró-i német konzult, mert megölhette a férjét

2022. augusztus 7. – 15:59

Másolás

Vágólapra másolva

Gyilkosság vádjával tartóztatták le Uwe Herbert Hahnt, a Rio de Janeiró-i német konzult, írja a Deutsche Welle. A rendőrség szerint közös otthonukban ölte meg belga állampolgárságú férjét a német diplomata.

A hatóságok szerint az áldozatot halála előtt súlyosan bántalmazták, legalább 30 látható sérülést találtak a testén. A konzul ugyan azt állította, hogy férje csak elesett, de a szakértők szerint a testen látható sérülések nem keletkezhettek egy eséstől. Durva zúzódásokat találtak az áldozat testén, ami feltehetőleg taposástól származik, illetve olyan sérüléseket, amik egy hengeres tárgytól származhatnak. A rendőrségi szóvivő szerint elegendő bizonyíték áll rendelkezésre ahhoz, hogy feltételezzék, gyilkosság történt.

A ház, ahol a házaspár élt. Fotó: Andre Borges / AFP
A ház, ahol a házaspár élt. Fotó: Andre Borges / AFP

A helyi lapok szerint ugyan konzulként dolgozott a letartóztatott férfi, de a bűncselekmény jellegéből adódóan nem vonatkozik rá a diplomáciai mentesség.

Pénteken maga a konzul hívta a segélyvonalat, majd a kiérkező rendőröknek azt mondta, hogy férje este rosszul lett, összeesett és beütötte a fejét. Megjegyezte, hogy sokat ivott előtte, miközben altatót is szed.

A rendőrök vérfoltokat találtak a padlón és a bútorokon is. A rendőrök kiérkezése előtt a diplomata megpróbált takarítani, a rendőrség feltételezése szerint csak bizonyítékokat próbált meg letűntetni.

A helyi sajtó szerint 20 éve éltek együtt.


Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!