Ferenc pápa szeptemberben Kijevbe látogathat

2022. augusztus 6. – 20:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ferenc pápa Kijevbe tervezett látogatásáról volt szó a katolikus egyházfő és a vatikáni ukrán nagykövet találkozóján. Andrij Juras szombaton a Twitter-fiókján számolt be a megbeszélésről. A nagykövet szerint a „régóta napirenden szereplő” témákat érintették, köztük a katolikus egyházfő látogatását Ukrajnában, írja az MTI.

„Ukrajna minél előbb találkozni akar, és üdvözölni akarja a Szentatyát, akár még kazahsztáni látogatása előtt” – írta Ukrajna diplomáciai képviselője. Andrij Juras szerint Ferenc pápa látogatására már azelőtt sor kerülhet, hogy az egyházfő szeptember 13-án Kazahsztánba utazik, ahol részt vesz a világ- és a hagyományos vallások vezetőinek hetedik kongresszusán.

Ferenc pápa az ukrajnai háború kirobbanása másnapján, február 25-én a Vatikánból átsétált Oroszországnak a pápai államhoz közeli szentszéki nagykövetségére, hogy személyesen fejezze ki aggodalmát a konfliktus miatt.

Február 26-án az ukrán elnökkel, Volodimir Zelenszkijjel beszélt telefonon, akivel márciusban, majd nyár elején is egyeztetett. Ferenc pápa az utóbbi hónapokban többször is úgy nyilatkozott, hogy kész Kijevbe és Moszkvába is ellátogatni, ha erre lehetőség adódik.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!