Öngyilkos lett az osztrák orvos, akit oltásellenesek zaklattak hónapokig

2022. július 30. – 16:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Öngyilkos lett rendelőjében egy az átoltottságot propagáló osztrák orvos, aki halálos fenyegetéseket kapott oltásellenesektől – írja az MTI.

Az orvos, Lisa-Maria Kellermayr sokat szerepelt a médiában a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban és az interjúkban a védőoltás mellett érvelt.

A hatóságok szerint az orvos vöcklaburgi rendelőjében követett el öngyilkosságot, és búcsúleveleket is hagyott maga után. Az orvosnő korábban arról számolt be a honlapján, hogy hónapok óta megtorlással fenyegetik megnyilatkozásai miatt olyanok, akik ellenzik a járványügyi korlátozásokat és elutasítják a védőoltást. Halálos fenyegetéseket is kapott.

A fenyegetések miatt Kellermayr hosszabb időre rendőrségi védelmet kapott, de saját maga is 100 ezer eurót költött a biztonságára. Júniusban rendelője ideiglenes, majd július közepén végleges bezárását jelentette be, mondván, hogy senkinek sem kívánja azokat a munkakörülményeket, amelyek között az utóbbi hónapokban dolgoznia kellett.

Az osztrák közvéleményt sokkoló halálhírre reagálva vezető politikusok nemzeti egységre szólítottak fel. „Vessünk véget a megfélemlítésnek és a félelemkeltésnek! A gyűlöletnek és az intoleranciának nincs helye Ausztriában” – mondta Alexander Van der Bellen köztársasági elnök. Az államfő felidézte, hogy az emberek fertőzéstől való védelmén, gyógyításán dolgozó orvost előbb az interneten, majd személyesen, a rendelőjében is megfenyegették.

A fenyegetések miatt indult eljárásban az osztrák ügyészség júniusban lezárta a vizsgálatot egy német állampolgárságú gyanúsított ügyében arra hivatkozva, hogy a német hatóságok az illetékesek. Az osztrák rendőrség ismeretlen személyek ellen vitte tovább a nyomozást.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Van segítség! Ingyenes, anonim, a nap 24 órájában hívható lelki elsősegély-szolgálat várja a hívásokat a 116-123 és 06-80-810-600 telefonszámon. Ha öngyilkossági gondolatai vannak, kérjük, olvassa el ezt az oldalt, mielőtt kárt tenne magában. Ha másvalakiért aggódik, ezen az oldalon talál tanácsokat, mit tud tenni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!