Felakasztották Japánban egy 14 évvel ezelőtti ámokfutás elkövetőjét
2022. július 26. – 10:23
frissítve
Felakasztották Japánban a 2008-as tokiói ámokfutás elkövetőjét – jelentette kedden az NHK japán közszolgálati televízió. Kato Tomohiro a japán főváros Akihabara nevű, turisták által is kedvelt, főleg elektronikai cikkeket árusító negyedében hét embert késelt halálra, és további tízet megsebesített.
Saját bevallása szerint áldozatait véletlenszerűen választotta ki, azt mondta, azért, mert elvesztette munkáját és lakhatását, sokan bántották az interneten, és „belefáradt az életbe”. Katót még 2012-ben ítélte halálra a bíróság, de kegyelmi kérvényt nyújtott be. Ezt a legfelsőbb bíróság 2015-ben elutasította. Védői Kato rossz mentális állapotára hivatkozva kérték az ítélet megváltoztatását.
A keddi volt az első kivégzés a szigetországban december óta.