Rendőrök végeztek a hajléktalanokra lövöldöző merénylővel Kanadában

2022. július 25. – 22:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Három ember, köztük a gyanúsított életét vesztette hétfőn a kanadai Brit Kolumbia tartományban elkövetett lövöldözésekben, írja az MTI a kanadai rendőrség közlésére hivatkozva.

A feltételezett elkövetővel a rendőrök végeztek.

A hatóságok a nap folyamán figyelmeztetést adtak ki a Langley városában fedél nélküli emberek sérelmére elkövetett lövöldözések miatt, illetve felszólították a lakosokat, hogy kerüljenek bizonyos helyeket, így a többi között egy kaszinó parkolóját és egy buszmegállót.

A CBC szerint ugyanakkor a rendőrség egyértelműen úgy gondolja, hogy hajléktalanok ellen irányult a merénylet, mely során – a támadó mellett – két otthontalan életét veszítette, két másik ember pedig súlyosan megsérült.

Ghalib Bhayani, a regionális rendőrség vezetője szerint aktív nyomozást folytatnak a Vancouver elővárosában történt lövöldözések ügyében, amelyeknek két halálos áldozatuk, illetve egy kritikus állapotban lévő és egy komoly sebeket kapott sérültjük is volt.

„Jelen pillanatban még nem tudjuk a halálos incidens indokát, illetve azt sem, hogy volt-e valamilyen kapcsolat az elhunyt gyanúsított és az áldozatai között”

– mondta Bhayani.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!