Tilos lesz rágyújtani Barcelona tengerparti strandjain

2022. július 25. – 20:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Dohányzási tilalom lépett életbe hétfőn Barcelona városának minden tengerparti strandján. Aki mégis rágyújtana, 30 eurós (kb. 12 ezer forintos) büntetésre számíthat – számolt be az MTI.

Barcelona tavaly kísérleti jelleggel vezette be tíz tengeri standjából négyen a dohányzás tilalmát, amelynek eredményeként 50 százalékkal csökkent az eldobált csikkek mennyisége.

„Spanyolországban évente ötmillió cigarettacsikk kerül a tengerbe”

– állt ki az intézkedés mellett a város klímavészhelyzetért és ökológiai átmenetért felelős tanácsosa, Eloi Badia, majd hozzátette, hogy egy csikk lebomlása közel 10 évig is eltarthat. A sikeres próbaidőszakot követően most már mind a tíz barcelonai strandra vonatkozik a tiltás. A cigarettamentesség azonban nem érinti majd a tengerparti éttermeket és bárokat.

Spanyolország élen jár a füstmentes partszakaszok számában: az országban már 500 ilyen tengerparti rész van. A Kanári-szigeteken 61, a valenciai tartományban 72, Andalúziában 48, a Baleár-szigeteken pedig 19 tengerparti fürdőhelyen tiltották meg a dohányzást környezet- és egészségvédelmi okokból.

Kövess minket Facebookon is!