15 év börtönt is kaphat a szibériai kommunista politikus, mert felvetette, hogy véget kéne vetni a háborúnak

2022. július 24. – 17:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Májusban a szibériai Pimorszk térségének helyi törvényhozásában egy felszólalásában Leonyid Vaszjukevics, a kommunista párt képviselője felvetette, hogy véget kellene vetni a „speciális katonai műveletnek” Ukrajnában, és kivonni az orosz seregeket. Sőt, ezt egyenesen követelésként fogalmazta meg Putyin felé, amin már akkor látszott, hogy nem egy kifejezett életbiztosítás, rögtön ki is vezették az ülésteremből, a párt pedig sietett közölni, hogy kizárta a soraiból.

Most újabb hírek érkeztek Vaszjukevics ügyéről: az árulónak bélyegzett politikust hivatalosan megvádolták a hadsereg hiteltelenítésével és háborús dezinformáció terjesztésével, utóbbi valószínűleg arra utal, hogy a felszólalásában azzal érvelt a kivonulás mellett, hogy Ukrajnában „meghalnak vagy nyomorékká válnak olyan fiatal emberek, akik sok hasznára válhatnának az országnak”. A háború első heteiben elfogadott orosz törvények értelmében mindezért akár 15 év börtönt is kaphat a politikus.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!