Több órás kocsisorok álltak pénteken Dovernél, ma még rosszabb helyzet jöhet

2022. július 23. – 10:31

Másolás

Vágólapra másolva

Pénteken több mint hat órát kellett várniuk azoknak, akik Doverből akartak átkelni az Egyesült Királyságból Franciaországba – írja a Guardian.

A pénteki napon kezdődött az brit és wales-i iskolákban a nyáriszünet, ami megindította a nyaralókat is Európa felé. Az utazók viszont csak több órás sorbanállás után tudtak átjutni a kontinensre – mindezt egy hőhullám idején.

A francia és a brit tisztségviselők egymásra mutogatnak, hogy ki a hibás. Liz Truss külügyminiszter szerint a késések és a sorok „elfogadhatatlanok”, és a francia határőrség munkaerőhiányát okolta. Pierre-Henri Dumont, a calais-i republikánus képviselő viszont a brexitet tette felelőssé a zűrzavarért.

„Ez a Brexit következménye. Többet kell ellenőriznünk mint korábban”

– mondta Dumont. Hozzátette, hogy doveri kikötő túl kicsi, és az is baj, hogy túl kevés a büfé az angol oldalon.

A britek és a franciák elmondásuk szerint megpróbálják együtt megoldania problémát, de a helyzetet nehezíti, hogy a mai napon még több átutazóra számítanak a határon. Pénteken nagyjából 8500 autó haladt át a határon, de szombat végére akár 10 ezer autó is érkezhet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!