13 euró a kóla, 30 euró a hamburger Ibizán
2022. július 21. – 18:34
Bár Spanyolországot hagyományosan az olcsóbb üdülési célpontok között szokták számontartani, a korábban is drágának számító Ibizán idén nyáron brutális árak vannak – írja a Cnbc. Az újság dolgozói szerint Ibizán idén egy kóla 13 euróba (körülbelül 5200 forint), egy hamburger 30 euróba (12 ezer forint), egy nagy napozóágy egy elegáns strandon naponta 500 euróba (200 ezer forint) is kerülhet.
Ibiza a hatvanas években először a hippik között vált népszerűvé, majd a 80-as évektől a nagyközönség is megtalálta magának. Ebben az időben nyitották meg az első bulihelyszíneket és diszkókat is, amelyek miatt a sziget különösen felkapott lett a fiatal nyaralók között.
A Cnbc-nek megszólaló egyik szakértő szerint az idei drágulás egyik oka, hogy a vendéglátóhelyek két Covid miatt megszenvedett év után most egyszerre akarják visszahozni a veszteségeiket. De a turisták is így vannak ezzel, sokan két évig nem nyaraltak külföldön, így most hosszabb időre foglaltak, ami miatt a kereslet is növekedett.