A Kreml is közölte, hogy Putyin pompás egészségnek örvend

2022. július 21. – 14:02

Másolás

Vágólapra másolva

„Minden rendben van az egészségével” – mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a napi tájékoztatóján arra a kérdésre válaszolva, hogy van Putyin elnök.

Peszkov arról beszélt, hogy az ukrán, az amerikai és a brit hírszerzés az elmúlt hónapokban álhíreket terjesztett az elnök egészségi állapotáról. Putyin hogylétével kapcsolatban valóban sok bizonyíték nélküli találgatás merült fel az ukrajnai invázió kezdete óta, ezek részben nyilvános felbukkanásokon felfedezni vélt furcsa tüntekre (pl. remegés, izzadás) alapoztak.

Putyin szerdán egy nyilvános szereplés során köhögött, az Interfax hírügynökség beszámolója szerint ez csak azért volt, mert előző napi iráni látogatása során enyhén megfázott. „Teheránban tegnap nagyon meleg volt, plusz 38 Celsius-fok, és nagyon erősre állították a légkondicionálót” – idézte a 69 éves Putyint a Reuters.

A legutóbbi, témába vágó közlésében a CIA is arra jutott: az orosz elnök „túl egészséges”.

(The Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!