Az olasz miniszterelnök ugyan megnyerte a bizalmi szavazást, de nem jött létre a nemzeti egység

2022. július 20. – 21:04

frissítve

Az olasz miniszterelnök ugyan megnyerte a bizalmi szavazást, de nem jött létre a nemzeti egység
Mario Draghi a római szenátus épületében 2022. július 20-án – Fotó: Andreas Solaro / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Mario Draghi olasz miniszterelnök megnyerte a bizalmi szavazást a felsőházban, a szenátusban szerdán, de a három fő koalíciós párt (Forza Italia, Liga, Öt Csillag Mozgalom) megtagadta a részvételt a szavazáson. Az indítványban arra kérték a házat, hogy hagyja jóvá Draghinak azt a beszédét, amelyben a nap folyamán egyebek között egységet követelt koalíciós szövetségeseitől. A szavazás során 95-en támogatták, 38-an ellene szavaztak. Több tucat szenátor távol maradt a voksolástól.

Nemzeti egység: ez az ára annak az „új parlamenti megállapodásnak”, aminek fejében Mario Draghi továbbra is hajlandó lett volna Olaszország kormányfőjeként szolgálni, derült ki a miniszterelnök szerdai szenátusi beszédéből. Erről tartottak később este egy bizalmi szavazást az olasz felsőházban, ahol az volt a kérdés, hogy összeáll-e újra a korábbi kormány összes pártja, írja az MTI.

A válságmenedzser közgazdász előző csütörtökön nyújtotta be lemondását, miután a baloldali populista Öt Csillag Mozgalom (M5S) kormánypárt kivonult a kabinet energiacsomagjáról tartott szenátusi szavazásról, ami egy bizalmi szavazásnak felelt meg. Sergio Mattarella államfő azonban nem fogadta el Draghi lemondását, és felkérte a miniszterelnököt, mérje fel a politikai erőviszonyokat a parlamentben.

Ez praktikusan a folytatáshoz szükséges parlamenti többség biztosítását jelenti, ami elméletben a koalíciót felrobbantó (és nemrég kettészakadó) M5S nélkül is megvan. Draghi azonban nyilvánvalóvá tette, az eddig kormányzó nagykoalíció összes tagjától támogatást vár. Az olasz válság okairól és potenciális nemzetközi hatásairól itt írtunk bővebben.

A miniszterelnök az olasz parlament felsőháza előtt több gesztust tett az ingadozó pártoknak szerda délelőtt beszédében, az Öt Csillag Mozgalomnak a szociális kiadások növelését, a Matteo Salvini-féle jobboldali populista Ligának pedig egyes olasz régiók autonómiájának bővítését ígérte. Intő jel volt azonban, hogy egyik párt szenátorai sem tapsoltak a beszéd végén.

Draghi a beszédében hangsúlyozta, a politikának komoly választ kell adnia az olaszok egyre növekvő aggodalmaira. Ukrajna felfegyverzéséről – amit az M5S ellenez – azt mondta, ez az egyetlen mód az ukránok védekezésének biztosítására.
Draghi kormánya európai elkötelezettségét is kiemelte, megemlítve, hogy támogatni kívánja az Európai Unió költségvetési reformjait, és szorgalmazza a közös európai védelmi rendszert, írja az MTI.

A nemzeti egység azonban előzetesen nem tűnt valószínűnek, hogy összejön, miután a Liga „diszkontinuitást” követelt egy esetleges új megállapodás részeként. A párt egyik szenátora Draghi beszédét követően világossá tette, készek egy új kormányt támogatni, de annak az Öt Csillag Mozgalom nem lehet tagja. Ezt később Silvio Berlusconi jobbközép pártja, a Forza Italia is megerősítette.

A Liga bejelentésére tovább esett a milánói tőzsdeindex, ami Draghi beszéde után valamelyest összeszedte magát.

Azt tudni lehetett, hogy amennyiben Draghinak nem sikerül tető alá hoznia egy új koalíciót, akár előrehozott választásokat is kiírhatnak, de arra is volt lehetőség, hogy az eddig is aktív Mattarella államfő megpróbálkozik valahogy egy másik kormányfőjelölttel. Eredetileg 2023 tavaszán tartanának csak parlamenti választásokat, de a kormánykoalíció felborulásával akár szeptember-október magasságában is lehet a szavazás.

Ugyan Olaszországtól nem idegen a kormányválság fogalma, főleg nem súlyos krízisidőszakokban, a mostani még ezek közül is kiemelkedik. Ha Draghi távozik, Európa elveszíti egyik legtapasztaltabb vezetőjét egy kritikus időszakban, amikor kulcsfontosságú döntések várhatók az ukrajnai háború és annak gazdasági következményei miatt.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!