Lemondott a Documenta igazgatója az antiszemitizmussal vádolt festmény miatt

2022. július 16. – 18:42

frissítve

Lemondott a Documenta igazgatója az antiszemitizmussal vádolt festmény miatt
Taring Padi művészcsoport egy képe előtt sétál egy látogató a Documenta kiállításon 2022. június 18-án – Fotó: Wolfgang Rattay / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Lemondott Sabine Schormann, a német Documentának, vagyis a világ egyik legismertebb modern művészeti kiállításának az igazgatója, miután korábban egy kiállított festményt antiszemitizmussal vádoltak – írja a DW.

Az indonéz Taring Padi művészcsoport „People’s Justice” című festményét még júniusban távolították el a nézők tiltakozásai miatt, néhány nappal a megnyitó után.

A festményen antiszemita motívumok láthatóak: például egy disznóarcú alak Dávid-csillaggal díszített sállal, illetve egy ortodox zsidókra emlékeztető, pajeszos ember agyarakkal, fekete kalapján SS felirattal.

A felügyelőbizottság és a részvényesek támogatták Schormann lemondását. A felügyelőbizottság szombati közleményében „mélységes megdöbbenését” fejezte ki az „egyértelműen antiszemita” tartalom miatt.

A Documenta képviselője azt mondta: hamarosan kineveznek egy ideiglenes utódot Schormann helyére.

Claudia Roth, német kulturális államtitkár már a festmény eltávolításánál jelezte, hogy további lépéseknek is követniük kell a mostanit. Az Alsó-Szászországi Zsidó Hitközségek Szövetsége is Schormann lemondását követelte.

„Antiszemita ábrázolásoknak nincsen helyük Németországban, még egy világméretű művészeti kiállításon sem”

– ezt maga Sabine Schormann mondta korábban.

Ugyanakkor a nemzetközi felháborodás ellenére úgy gondolta: a kiállítás művészeti vezetői a kurátori szerepükben nem korlátozhatóak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!