Két év Covid miatti kihagyás után idén július 19-e és 24-e között tartják meg a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet, közismert nevén Tusványost. A rendezvény hagyományosan az erdélyi magyar szellemi élet és a Fidesz-holdudvar éves találkozójának számít.
A székelyföldi Tusnádfürdőn tartott eseményen erdélyi és magyarországi politikusok is részt szoktak venni, Orbán Viktor korábban többször is itt fogalmazta meg legvilágosabban politikai iránymutatásait. Ez valószínűleg most sem lesz másképp, mert július 23-án, szombaton Orbán Viktor és régi szövetségese, Tőkés László adnak majd „aktuálpolitikai helyzetértékelést”.
A rendezvényen ellenzéki és kormánytól független résztvevők is lesznek, a pártpolitikai kerekasztalnál például Kocsis Máté (Fidesz), Nacsa Lőrinc (KDNP), Molnár Zsolt (MSZP) és Keresztes Lóránt László (LMP) vitatkoznak majd. Szintén ott lesz Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának elnöke, Varga Judit igazságügyi miniszter és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Az idei Tusványoson 27 helyszínen összesen több mint 400 programot lehet kipróbálni, napközben a politikusok beszélgetésein kívül kézműves és gyerekprogramok is lesznek. Esténként pedig a szabadegyetem fesztivállá változik, a fellépők között vannak:
- Nagy Feró és a Beatrice,
- a Tankcsapda,
- a Margaret Island,
- a Kowalsky meg a Vega,
- a Honeybeast
- és a Bagossy Brothers Company.
A Telex tudósítói egész héten a helyszínen lesznek, és minden fontos eseményről be fogunk számolni. A részletes program a Tusványos honlapján olvasható.