296 disznót éheztetett halálra egy német férfi

2022. július 13. – 15:35

Másolás

Vágólapra másolva

9100 eurós pénzbírságot szabott ki egy németországi bíróság arra a 65 éves férfira, aki gazdaságában 296 disznót éheztetett halálra – írja az NDR-re hivatkozva az Agrofórum. A gazda saját maga ellen tett feljelentést, miután állatorvosok rábukkantak az elpusztult állatokra.

A férfi egy ólban tartott 300 sertést, amelyeknek egy idő után nem adott többet enni. Az állatok így sorra pusztultak el, egy idő után egymást kezdték el enni, néhányból csak a csontváz maradt meg. A háromszázból csak négy disznó maradt életben.

A bíróságon a férfi nem tudott semmilyen indokot mondani arra, miért hanyagolta el a sertéseket, állítása szerint nem emlékszik már, miért nem adott nekik egy idő után élelmet. Tette főleg azért nem érthető, mert ugyanazon a gazdaságon egy másik ólban borjakat is tartott, amelyeket rendesen gondozott.

Mentségére a férfi csak azt hozta fel, hogy munkája miatt túlterhelt volt, egy pszichiáter pedig depressziót állapított meg nála. A bíróság azonban nem fogadta el ezeket enyhítő körülményként, így az állatvédelmi törvények megsértéséért 9100 eurós (körülbelül 3,7 millió forintos) büntetést szabtak ki rá. Az ítélet nem jogerős.

A Telexen nemrég cikksorozatot indítottunk az állatkínzásokról és az állatvédelemről, amelynek részei itt olvashatóak. Egyik kollégánk pedig filmet is forgatott a kutyák túltenyésztéséről, amely itt nézhető meg.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!