Szlovéniában kimondták: nem lehet megtiltani a melegházasságot

2022. július 9. – 16:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nem egyeztethető össze az alkotmánnyal az azonos neműek házasságának és a gyermek örökbefogadásának tilalma a szlovén alkotmánybíróság szerint – jelentette a szlovén közszolgálati televízió (RTV) az MTI szerint.

Az szlovén alkotmánybíróság kimondta, hogy

az a törvényi szabályozás, amely előírja, hogy csak két különböző nemű ember köthet házasságot, és a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő azonos nemű párok nem fogadhatnak örökbe közösen gyermeket, nem egyeztethető össze az alkotmánnyal.

A testület hat hónapot adott a parlamentnek, hogy módosítsa a diszkriminatív jogszabályt.

A július 8-án hozott döntés kapcsán a bíróság arra kötelezte az ország parlamentjét, hogy hat hónapon belül rendezzék a jogi környezetet. A választók 2015-ben még elutasították, hogy a házasság intézményét az azonos nemű párokra is kiterjesszék. Azonban 2017-től már szinte teljesen a házassággal egyező jogokat biztosított a 2006 óta létező bejegyzett élettársi kapcsolat a mesterséges megtermékenyítés, és az örökbefogadási jog nélkül, kivétel ha a gyermek valamelyik fél korábbi kapcsolatából származik, akkor engedélyezett.


Az alkotmánybíróság két azonos nemű házaspár panasza alapján tárgyalt az ügyben. A pároknak nem engedélyezték a házasságkötést az anyakönyvi hivatalban, és nem kerülhettek fel az örökbefogadásra jelentkező szülők listájára.

A bíróság az utóbbival kapcsolatban rámutatott, hogy határozata „nem vezet be örökbefogadási jogot”, mindössze annyit jelent, hogy a jogalkotónak szem előtt kell tartania a diszkrimináció tilalmát, és lehetővé kell tennie az azonos nemű partnerek számára, hogy örökbefogadásért folyamodhassanak.

Eközben Magyarországon nem ismerik el az azonos neműek jogát a házasságra, sőt, még Európai Unión belül kötött házasságokat sem ismerik el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!