A honvédelmi bizottság alelnökei csak a Facebookról tudták meg, hogy a honvédség parancsnoka Ukrajnában járt

2022. július 8. – 14:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A honvédelmi miniszter, a belügyminiszter és a Magyar Honvédség parancsnokának parlamenti meghallgatását kezdeményezi Harangozó Tamás és Lukács László György, a honvédelmi és rendészeti bizottság két ellenzéki alelnöke, mert csak a Facebookról és sajtóhírekből tudták meg, hogy Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy Ukrajnában járt – áll az MSZP közleményében, amit elküldtek a Telexnek.

Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy (bal szélen) ukrán katonákkal – Fotó: Генеральний штаб ЗСУ / General Staff of the Armed Forces of Ukraine / Facebook
Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy (bal szélen) ukrán katonákkal – Fotó: Генеральний штаб ЗСУ / General Staff of the Armed Forces of Ukraine / Facebook

A látogatásról a minisztérium csak a sajtóhírek megjelenését követően adott ki egy közleményt, bár a cikk szerint már reggel nyolc előtt éles volt, a reggeli cikkünk megjelenése előtt még nem volt nyilvános a honvédség oldalán. Rákérdeztünk, hogy ez miért így történt. Ha a minisztérium válaszol, frissítjük a posztot.

Az alelnökök azért kezdeményezték a meghallgatást, mert „Magyarországon jelenleg is háborús veszélyhelyzet van”, ezért a kormánynak tájékoztatnia kell az Országgyűlést, amibe beletartozik, hogy a parancsnok beszámol az útja során szerzett információkról.

„Szükséges bizottsági meghallgatást tartani a magyar határvédelem tárgyában is. A kormány ugyanis döntött a Belügyminisztérium keretein belül működő határegységek felállításáról, a minisztérium ennek megvalósítására 2 hónapos határidőt kapott. Tekintettel arra, hogy ilyen szűk határidő mellett olyan fontos kérdésekre nincsen válasz, mint például hogyan kapják meg az érintettek a szükséges képzést néhány hét alatt, vagy hogyan fognak így fegyveres szolgálatot ellátni, illetve milyen szervezeti keretek szerint fog ez a rendszer működni, indokolt, hogy a bizottság mihamarabb megkapja a szükséges tájékoztatást”

– áll a közleményben.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!