Gyerekkereskedelem miatt 130 embert tartóztattak le Európában egy hét alatt
2022. július 5. – 14:23
Gyerekkereskedelem alapos gyanújával több mint 130 embert tartóztattak le, és 60 további gyanúsítottat azonosítottak Európában – közölte az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete. A hágai székhelyű Europol közlése szerint az előállítások mellett a szerzett információk alapján több mint száz új nyomozást indítottak. A június 6-tól 13-ig tartó, több európai ország részvételével szervezett, az európai határellenőrző ügynökség, a Frontex által koordinált akció során a gyermekkereskedelem és az embercsempészet több mint 130 lehetséges áldozatát azonosították.
A közel 22 500 rendőr bevonásával végzett akció során 13 500 ingatlant is átkutattak, közel 200 ezer járművet és egymillió embert ellenőriztek, valamint több mint százezer dokumentumot fésültek át. Az ellenőrzések eredményeként több mint 220 hamis, a gyerekkereskedelmet segítő okmányt foglaltak le. A hatóságok emellett több mint 11 130 kiskorút azonosítottak az emberkereskedelem és kizsákmányolás lehetséges áldozataiként.
A gyerekeket szexuális kizsákmányolásnak vannak kitéve, erőszakos koldulásra vagy más típusú bűnelkövetésre, akár kábítószer-kereskedelemre kényszerítik őket. A gyermekeket emellett gyakran utasítják kényszermunkára és az sem ritka, hogy rabszolgaságban tartják őket.
A gyermekkereskedelem felszámolását célzó akcióban Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Ciprus, az Egyesült Királyság, Észak-Macedónia, Görögország, Hollandia, Írország, Lengyelország, Liechtenstein, Litvánia, Magyarország, Montenegró, Németország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svédország, Szerbia és Ukrajna vettek részt.