Többen meghaltak egy koppenhágai bevásárlóközpontban történt lövöldözésben

2022. július 3. – 19:16

frissítve

Többen meghaltak egy koppenhágai bevásárlóközpontban történt lövöldözésben
Fotó: Ritzau Scanpix / Olafur Steinar Gestsson via Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

A dán rendőrség közlése szerint több embert meglőttek egy koppenhágai bevásárlóközpontban, írja a Sky News. A rendőrség először azt közölte, hogy egy embert őrizetbe vettek, később azt is, hogy a gyanúsított egy 22 éves dán férfi.

„Tudjuk, hogy több halálos áldozat és több sebesült is van” – mondta Soren Thomassen, a koppenhágai rendőrség vezetője az esti sajtótájékoztatón, hozzátéve, hogy indítékként a terrorizmust sem lehet kizárni. „Nincs információnk arról, hogy több elkövető is lenne, jelenleg ennyit tudunk”. Thomassen szerint még túl korai lenne megmondani, pontosan hány ember sérülhetett meg, egy szemtanú szerint tíz lövés dördült el.

A TV2 dán hírtelevízió a Rigshospitalet kórházra hivatkozva közölte, hogy három sebesültet szállítottak oda.

Fotó: Ritzau Scanpix / Reuters
Fotó: Ritzau Scanpix / Reuters

A lövöldözés a Field's bevásárlóközpontban történt, a rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre, több mint tíz rohamkocsival szálltak ki a mentők, valamint a tűzoltók is. A pláza környéki utakat lezárták, metró sem járt. A rendőrök azt tanácsolták a bevásárlóközpontban tartózkodóknak, hogy maradjanak bent, és várják meg a segítséget, a többieket pedig a környék elkerülésére szólították fel. A plázából futva menekültek az emberek, a Reuters képein gyermekekkel rohanó családok láthatóak.

Harry Styles brit énekesnek vasárnap este, helyi idő szerint 20:00 órakor kezdődött volna a koncertje a plázától egy kilométerre fekvő Royal Arénában, a 17 ezer rajongóval egy óra csúszás után közölték, hogy biztonsági okok miatt a fellépés elmarad.

Skandinávia egyik legnagyobb bevásárlóközpontja Koppenhága belvárosától 5 km-re délre fekszik, a többszintes épületben mintegy 140 üzlet és sok étterem található. Mivel metróval könnyen megközelíthető, a családok kedvelt szórakozóhelye is egyben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!