Januártól fizetős lesz a belépés Velencébe, ha az ember egy éjszakát sem tölt az olasz városban

2022. július 1. – 17:15

Januártól fizetős lesz a belépés Velencébe, ha az ember egy éjszakát sem tölt az olasz városban
Bár a város a járvány első éveiben kiürült, az elmúlt hónapokban ismét ellepték a turisták – Fotó: Daisuke Tomita / Yomiuri / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Velence önkormányzata bevezeti az – egyelőre nem kötelező – előzetes foglalási rendszert a városba történő belépéshez, 2023. január 16-tól pedig ezt fizetőssé is teszi – írja Simone Venturini idegenforgalmi tanácsos bejelentése alapján az MTI.

A foglalás kísérleti jelleggel indul: a nem Veneto tartományból érkezők a Venezia Unica honlapon jelezhetik előre, melyik napon kívánnak a városba belépni. Az előzetes foglalás még nem számít kötelezőnek, de aki ezzel a lehetőséggel él, kedvezményekben részesül, ugyanis augusztustól a városi tömegközlekedést képező vaporetto-hajók hetvenöt percig érvényes menetjegy ára 7,5 euróról 9,5-re emelkedik.

Aki azonban legalább egy hónappal korábban előre lefoglalja a városba történő belépést, és ezzel együtt megveszi a jegyet is, az egyszeri menetjegyen két eurót, a több napig érvényes jegyen öt eurót takaríthat meg. Az előre foglalók számára a városi parkolókban a harmincöt eurós napidíj is öt euróval kevesebb lesz.

Januártól a belépés fizetőssé teszik azon turisták számára, akik egyetlen éjszakát sem töltenek a városban. A belépőárak három és tíz euró között mozoghatnak, a kijelölt naptól függően. A látogatottabb időszakokban, például hétvégeken vagy ünnepnapokon drágább lesz a belépés.

A belépéshez szükséges fizetési rendszert a következő hónapokban léptetik majd működésbe a városi portálon. Az internetről letölthető jegyeket többek között a vasútállomásnál 2018-ban felállított beléptető kapuknál ellenőrzik majd.

Velence a járvány első két évében kiürült, de tavasztól ismét ellepték a turisták: volt olyan nap, amikor számuk megközelítette a 130 ezret. A július közepére eső Megváltó-ünnepén is korlátozni akarják az érkezők számát, legfeljebb hatvanezer embert engedve be.

Velence utcáin 360 térfigyelő kamerát és negyven személyszámlálót állították fel, hogy ellenőrizni tudják a turisták számát és mozgását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!