Negyedóra után esett csak le a berlini polgármesternek, hogy egy kamu Vitalij Klicskóval videócsetel

2022. június 25. – 15:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Berlin polgármestere 15 percen keresztül tárgyalt videócseten egy férfival, aki Vitalij Klicsko kijevi polgármesternek adta ki magát, írja a Deutsche Welle. Franziska Giffey-nek azután kezdett el gyanús lenni a deepfake, hogy segítséget kért egy kijevi melegfelvonulás megrendezésében.

A beszélgetést ezután megszakították, a németországi ukrán nagykövet pedig megerősítette, nem Klicskóval beszélt a berlini polgármester. A Guardian szerint nemcsak ő járt pórul: Madrid és Bécs vezetőit is sikerült átvernie az Európát körbeturnézó csalónak.

A deepfake egy olyan digitális technika, amellyel (mozgó)képeken szereplő személy arcképét vagy hangját élethűen másvalakiére lehet cserélni.

Giffey szóvivője szerint egészen az utolsó percekig teljesen eseménytelenül telt a beszélgetés. „Az állítólagos Klicsko úr megkérdezte, hogy mi a helyzet a sok ukrán menekülttel, hogyan kezeljük őket, hányan vannak – teljesen normális beszélgetés volt, ahogy azt vártuk”, mondta a nő a videóhívásról, amelyet már napokkal korábban megterveztek.

A szóvivő hozzátette, a háborúban sajnos minden eszközt bevetnek, hogy Ukrajnát és szövetségeseit lejárassák.

„Ült velünk szemben valaki, aki pontosan úgy nézett ki, mint Vitalij Klicsko”

foglalta össze az eseményeket.

A Bild német napilap azóta felvette a kapcsolatot az igazi Klicskóval, aki reméli, hamarosan tényleg tud majd tárgyalni berlini kollégájával. A kijevi polgármester azt mondta, a szélhámossal ellentétben neki nem kell majd tolmács, mivel évekig élt Németországban. A deepfake arra hivatkozva kért fordítót, hogy csak oroszul beszélő munkatársak voltak körülötte.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!