Literenként 40 forintnak megfelelő lejjel kompenzálják az üzemanyagok árát Romániában

2022. június 23. – 14:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Literenként 50 banival, azaz 40 forintnak megfelelő összeggel kompenzálják az üzemanyagok árat júliustól, Romániában – írja az MTI.

Az intézkedést három hónapra vezetik be, derül ki Nicolae Ciuca román miniszterelnök bejelentéséből. Becslések szerint az intézkedés nagyjából két milliárd lejbe fog kerülni, aminek egyik felét az állami költségvetésből fedezik, a másikat kőolajipari társaságokra terhelik. A román miniszterelnök elmondta, hogy ez az intézkedés annak a csomagnak a része, amivel a lakosságot és vállalkozásokat próbálják segíteni a válságban. Hasonló intézkedést vezetett be Spanyolország és Franciaország is korábban.

Ciuca szerint az üzemanyagár-kompenzációhoz szükséges forrásokat nem a beruházásoktól vonják el, a bukaresti kormány továbbra is elkötelezett, hogy a GDP hét százalékának megfelelő összeget, mintegy 88 milliárd lejt fordítson beruházásokra.

Azonban nem mindenki örül a most bejelentett intézkedésnek: néhány perccel a kormányfő bejelentése után a bukaresti nagykoalícióban részt vevő Szociáldemokrata Párt (PSD) Facebook-bejegyzésben határolódott el az intézkedéstől. A PSD tiszteletben tartja a miniszterelnök döntését, azonban azt állítják, hogy az általuk javasolt megoldások (árkorlátozás vagy a haszonkulcs korlátozása) eredményesebbek lettek volna.

Csütörtökön Bukarestben a

  • legolcsóbb gázolaj 9,16 lej (740 forint),
  • a legolcsóbb benzin pedig 8,56 lej (691 forint) volt literenként.

Ha nem emelkednek tovább az árak, akkor júliustól literenként 8,66 lejért (691 forint) adják majd a gázolajat, a benzint pedig 8,08 lejért (651 forint).

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!