Megbukott a bolgár kormány

2022. június 22. – 21:20

Másolás

Vágólapra másolva

123 szavazattal 116 ellenében szerdán átment törvényhozáson a bolgár kormány elleni bizalmatlansági indítvány, ezzel megbukott Kiril Petkov bolgár miniszterelnök – írja az MTI. Petkov mindössze fél évet volt kormányon, az általa vezetett négypárti koalícióból azonban június elején kilépett az egyik partner, így kisebbségbe kerültek a parlamentben.

Bulgáriában 2021-ben hosszú politikai válság zajlott le, miután két olyan választást is tartottak, amelyeken egyik pártszövetség sem tudott többséget szerezni. Végül a harmadik, novemberi választáson Petkov frissen alapított, Nyugat-barát, antikorrupciós pártja, a Folytatjuk a változást (PP) nyert és Petkovnak sikerült három másik pártot is rávenni a koalíciós kormányzásra.

Bulgáriában meghatározó belpolitikai téma a szomszédos és azonos nyelvet beszélő Észak-Macedónia európai uniós csatlakozása, melyet a nacionalisták hevesen elleneznek. A június elején a koalícióból kilépő Van Ilyen Nép (ITN) is azzal indokolta távozását, hogy egyes híresztelések szerint Petkov ígéretet tett Észak-Macedónia EU-csatlakozásának jóváhagyására.

A kormánykoalíció felbomlása nemzetközi szinten azért is okoz aggodalmat, mert Petkov kormánya az orosz–ukrán háború kitörése óta következetesen a nyugati álláspontot támogatta, miközben az ország hagyományosan inkább oroszbarátként jellemezhető. Ennek megfelelően van rá esély, hogy egy esetleges kormányváltás után megváltozik az ország hozzáállása a háborúhoz, és ellenezni fogják például az Oroszország elleni EU-s szankciókat.

Petkov most azt mondta, nem fog megpróbálni ellenzéki pártokat a koalíciójába csábítani, de egyes képviselőket meggyőzhet még arról: segítsék vissza a hatalomba. Erre azonban kicsi az esély, így valószínűleg másfél éven belül a negyedszerre is parlamenti választásokat fognak tartani.

Petkov kormánya működésének utolsó napjaiban, május végén azért még jóváhagyta, hogy Bulgária 2024. január elsejétől bevezesse az eurót.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!