Nyugati tisztségviselők szerint az orosz sereg már a szegényebb régiókban toboroz, sőt, hamarosan tömeges mozgósítás jöhet

2022. június 21. – 18:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nyugati tisztviselők szerint hamarosan tömeges mozgósítás jöhet Oroszországban, a Kreml pedig a szegényebb régiókból toborozza az embereket – írja a Guardian.

A tisztviselők szerint Moszkvában amiatt aggódnak, hogy a mozgósítással beismernék, hogy a gyors háború terve dugába dőlt, és hosszúra nyúlhat az orosz-ukrán konfliktus. Az ezzel kapcsolatos félelmek miatt a Kreml még csak a szegényebb régiókban próbál nagy erőbedobással toborozni.

A tisztviselők szerint emellett egyre több pletyka születik Vlagyimir Putyin elnök egészségügyi állapotával kapcsolatban, és sok találgatás folyik arról, hogy ki lehetne az utódja a jövőben. A 2024-es elnökválasztás ebből a szempontból mindenképp érdekesebbnek tűnik, mint azt a háború előtt vélték. Egyelőre viszont nem tűnik úgy, hogy az elnök pozíciója komoly veszélyben lenne – mondják.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!