Nyugati vezetők szerint Ukrajna nem fogja amerikai fegyverekkel támadni Oroszországot

2022. június 1. – 17:48

Másolás

Vágólapra másolva

Közös sajtótájékoztatót tartott Antony Blinken amerikai külügyminiszter és a NATO főtitkára, Jens Stoltenberg. Az esemény legfontosabb üzenete az volt, hogy Ukrajna nem fogja amerikai fegyverekkel megtámadni Oroszországot.

Blinken elmondta, hogy Ukrajna „biztosítékot adott” arra, hogy nem fogja a Washington által ígért fegyverrendszereket használni orosz területen lévő célpontok ellen. A külügyminiszter szerint az Ukrajnának szánt új fegyvercsomag Ukrajna védelmére szolgál, és erősíti a nyugati pozíciót a jövőbeni tárgyalásokon.

Blinken megígérte, hogy az Egyesült Államok gondoskodik arról, hogy Ukrajna rendelkezzen mindennel, amivel hatékonyan megvédheti magát. „Nem tudjuk megjósolni, mikor fog ez bekövetkezni. Amennyire jelenleg fel tudjuk mérni, még mindig több hónapos konfliktusnak nézünk elébe” – fogalmazott.

Fotó: Stefani Reynolds / AFP
Fotó: Stefani Reynolds / AFP

Blinken szerint a NATO egységét csak erősítette a konfliktus, amire Oroszország nem számított. Jens Stoltenberg úgy nyilatkozott, hogy az Egyesült Államok szerepe Ukrajna megsegítésében „nélkülözhetetlen”, és „minden nap érezni ezt a harctéren”. Stoltenberg azt is elmondta, hogy a NATO által a keleti tagországokba telepített további csapatokkal igyekeznek megakadályozni a konfliktus eszkalálódását, és eloszlatni a „Moszkvában a NATO felkészültségével kapcsolatos tévedéseket”.

Svédország, Finnország és Törökország magas rangú tisztviselői a következő napokban találkoznak Brüsszelben. Törökország elnöke eddig ellenezte, hogy az országok csatlakozzanak a NATO-hoz, és azt állította, hogy terroristákat támogatnak.

(The Guardian, Sky News)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!