Elégedetlen volt a hozománnyal, öngyilkosságig bántalmazta a feleségét

2022. május 25. – 11:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tíz év börtönbüntetésre ítélték India déli részén Kiran Kumart, miután a vádak szerint a férfi addig bántalmazta verbálisan és fizikailag a feleségét a családjától kapott hozomány mértéke és milyensége miatt, hogy az végül alig egy évvel a házasságkötésüket követően öngyilkos lett 2021 júniusában. A férfi nem vallotta magát bűnösnek.

A CNN cikke szerint Kumar aranyat, földet és egy autót kapott hozományként a nő családjától, de nem volt elégedett az autó márkájával és a pénz mennyiségével sem. Feleségét fizikailag és verbálisan is bántalmazta, halála előtt nem sokkal is a hozomány miatt bántották a nőt, aki férje korlátozása miatt a közösségi médiát sem használhatta kedvére, és megtiltotta azt is, hogy felhívja a szüleit „a hozomány miatt.”

„Adtunk neki egy jó autót, de ő egy nagyobbat és drágábban követelt” – nyilatkozta még 2021-ben a nő testvére a CNN-nek. Indiában a hozományrendszert már tiltják, de ennek ellenére máig szokás még Indiában, miközben szoros kapcsolatban áll a nők ellen elkövetett erőszakkal. 1980-tól az ún. hozományhalál jogi formáját beiktatták az indiai ítélkezésbe: így a gyanított esetekben a hatóságok megvádolhatják ezzel a férfiakat akkor is, ha feleségük pl. öngyilkosságot követett el. A büntetési tétel hét évnél kezdődik és életfogytig tarthat.

2020-ban az országban 10 000 panaszt jelentettek be hozományból fakadó családi konfliktusok miatt, és 7000-t ún. hozományhalál címén.

Ingyenes, anonim, a nap 24 órájában hívható lelki elsősegély-szolgálat várja a hívásokat a 116-123 és 06-80-810-600 telefonszámon. Ha öngyilkossági gondolatai vannak, kérjük, olvassa el ezt az oldalt, mielőtt kárt tenne magában. Ha másvalakiért aggódik, ezen az oldalon talál tanácsokat, mit tud tenni.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!